Barátot nem pénzért vesz az ember…


Egy kicsit visszafelé kell mennünk az időben, hogy e bejegyzés címe kellő értelmet nyerjen. Amikor lócsi otthonunk felépült, nyilvánvalónak tűnt, hogy ekkora területre kutya kell! Igen, kutya kell szerethető családtagnak és egyúttal Lócsia négyezer négyzetméteres birodalmának gondos őrzéséhez is. Mandával folytatott kiadós viták végeredményeként a “Kiválasztottunk” az én évek óta dédelgetett álmom – úgy is mondhatnám, hogy a fixa ideám – a Németországban a múlt század huszas éveiben kitenyésztett Hovawart fajta lett. Ebben a sokak számára ismeretlenül hangzó fajta megnevezésben a ‘hof’ és ‘wart’ szavak összekapcsolása tükrözi a tenyésztők azon szándékát, hogy a kutya “majorság őrzője” legyen, egy alapvetően békés természetű, de erős és rettenthetetlen, valamint minden helyzetben önállóan döntő kutyafajta legyen. Hogy ez az utóbbi tulajdonság milyen tapasztalatokkal gazdagított bennünket 2018. november 21-től, amikor Moyka 12 hetes kölyökként a szolnoki Szőke Tiszaparti Hovawart Kennelből beköltözött Lócsiába, erről még sokszor lesz szó.

De, hogy visszatérjek e bejegyzés címére és annak okára, hogy erről ma hírt adok: az pedig Csücsök, aki pár napja – 2021. január 21-én – befogott kóbor kutyaként, állatmenhelyről érkezett – Moyka lányunk fogadott fiú tesójaként – Lócsiába. Hogy a Manda által már hónapok óta nagyon türelmetlenül szorgalmazott lépést miért éppen most tettük meg az szintén egy érdekes történet, de nem térek ki most erre. A lényeg az, hogy az elvi döntésünk a második kutyusról közös és nagyon tudatos volt. Azaz, először próbáljuk meg közös erővel egy megbízható tenyésztőtől általunk kiválasztott fajtiszta szuka kölyökkutyának a génjeibe kódolt minden potenciális tulajdonságát maximálisan kifejleszteni, és amikor már felnőtt kutyává érlelődik, akkor hozzunk mellé egy rosszul szocializált, mentett kóbor, keverék kutyát, és ezzel egyidejűleg több célt érünk el.

Először is azt, hogy a nagytestű és energikus munkakutyánkat valaki kellően “lemozgassa”, mert a mi életkorunkban (MaMi summa 140 év!) ez már elég fárasztó napi tevékenység.

Másodszor pedig azért döntöttünk így közös gazdikként, mert a “kutyák világa” iránt érzelmileg nagyon elkötelezett Manda, valamint a pedagógus lelkű és a kutyaetológia terén Csányi Vilmos írásai nyomán nagy kiváncsiságot érző és némi tájékozottságot is szerzett másik gazda (azaz szerénységem) számára is ez egy nagyon izgalmas helyzetnek igérkezik. Olyannak, mintha egy kis házi színházunk lenne az immár négy főre gyarapodott vegyes fajú kiscsalád mindennapi interakcióinak tanulmányozásához és megéléséhez. A nagyjából egyidős, de teljesen különböző genetikai örökséggel és szocializációs előtörténettel rendelkező kutyusok, akik egymással versengő játszótársak, de egyúttal egymástól és a gazdiktól jót/rosszat tanuló kutyagyerekek is, nyilvánvalóan izgalmakkal bővelkedő élményekkel fogják gazadagítani a mindennapjainkat.

Harmadszor pedig – és ez sem elhanyagolható szempont – ismerve kutyás világ elszomorító hazai helyzetét, a pedigrés Moyka után a bizonyára nehéz éveket megélt, kinézetre kicsit német vizsla, kicsit közép snaucer és ki tudja még milyen vérfrissítés eredményeként kifejlődött kb 3 éves ivartalanított kutya, aki Moykához képes kistermetű, szabálytalan küllemű, de hálás tekintetű és nagyon megfeleni akaró “energiabomba”- azaz a kis Csücsök befogadása egy gondoskodó és szerető családi környezetbe, a mi lelkiismeretünknek is nagyon jót tesz, mert….(és most lásd a bejegyzés címét!)