Itt tartunk…


Hál’ Istennek ez is megvan! Nyugalom? Hááát, azért ott még nem tartunk, de nem adjuk fel!

Ez a történet is ott kezdődik, hogy Moykával kb. egy éves korától kezdve nagyon sokat kinlódtunk a Szombathelyi Kutyatanoda vasárnap délelőtti csoportos foglalkozásain, amikor megpróbáltuk vele begyakorolni az alapengedelmességi vizsga nem túlságosan szigorú követelményeit. Moyka egyáltalán nem lelkesedett a tanulásért, a jutifalatok és a dresszírozás eredményeként egy nagyjából közepes szintre eljutottunk vele, de néhány elvárás (behívás, laza pórázzal sétálás) az ő pillanatnyi szándékától függően, vagy teljesült, vagy nem.
Nem a kutyaiskola hozzértő és nagyon lelkiismeretes vezetőjén és munkatársain múlt, de a csoportos képzés (alkalmanként is változóan kb. 20 különféle fajú, viselkedésű kutyus vett részt részt a tréningen) a mi esetünkben nem működött megfelelően. Moyka leginkább a kutyák iránt mutatott nagy érdeklődést és nem a gazdi vagy a tréner utasításaira figyelt. Ekkor határoztuk el, hogy egyéni tréningre váltunk.

Itt lépett a képbe a nagyszerű kutyakiképző, Vincze Anna, akinek a segítségével végre sikerült megfelelnünk az alapengedelmességi vizsga követelményeinek. Innen szeretnénk tovább lépni!